2012. február 22. 22:35:30
Műemlékek

Műemlékek

Kallosd: 


Kisgörbő: 


Rk. Templom

Az 1754-ben barokk stílusban épült római katolikus templom elhelyezkedése és mérete miatt a falu arculatának meghatározó része. Istentiszteletek alkalmával tekinthető meg. A felújított Bezerédy kúria a falu szép jellemző épülete. Itt a falu központjában láthatjuk az oroszlánt ábrázoló első világháborús emlékművet is.
 

Háborús emlékmű


Kisvásárhely  
 

Zsidó temető

A faluban egykor élt zsidó közösség emlékét őrző zsidótemetőt 2007-ben muszlimok és keresztények a zsidó hitközséggel közösen újították fel. A temetőt Reicz Jánosné, Kisvásárhely polgármestere kezdte el felújíttatni, amibe bevonta Bolek Zoltánt, Mihályfa-Kisvásárhely körjegyzőjét, aki egyben a Magyar Iszlám Közösség elnöke. Ezért a munkáért 2008-ban a település Podmaniczky-díjat vehetett át. 2008. december 11.-én újra felavatták a temetőt.


Nagygörbő: 


Rk. Templom
Istentiszteletek alkalmával tekinthető meg

Háborús emlékmű


 

Pakod: 


Rk. Templom
A falu nevezettességei az Árpád-kori alapokra 1719-ben épült műemlék római katolikus templom és a Tölcsány majorban lévő volt uradalmi magtár.
Istentiszteletek alkalmával tekinthető meg.

Uradalmi magtár


Sümegcsehi: 


Rk. templom
Istentiszteletek alkalmával tekinthető meg


Szalapa: 


Római Katolikus templom
Istentiszteletek alkalmával tekinthető meg

Türje:

 

Rk. templom

, gyümölcsoltó boldogasszony titulusu
A falu fő nevezetessége a premontrei prépostság megalapításakor épült templom. Az 1270-ben emelt román stílusú templom a magyarországi késő románkori építészet legépebb állapotában megmaradt téglatemploma, melyen időről-időre csak kisebb átalakításokat volt szükséges elvégezni, ezért ma is eredeti szépségében látható. Mellette található a premontrei rendház barokk műemléképülete. A templomot és a rendház ebédlőjét Dorfmeister István freskói díszítik. A felújítások során a vakolat alól töredékeiben előkerült XVI. századi Szent-László legendáját ábrázoló freskó, melyhez hasonló csak Erdélyben található.
Istentiszteletek alkalmával tekinthető meg,

Szent Flórián szobor


Vindornyaszőlős: 


Rk. Templom
Az 1336-ban épült, a XVIII. században barokk stílusban átépített római katolikus templom műemlék.

Istentiszteletek alkalmával tekinthető meg

Háborús emlékmű



Zalabér: 


Rk. templom
Temploma műemlék jellegű, kriptájában nemesi család nyugszik.
Istentiszteletek alkalmával tekinthető meg



Zalaistvánd: 


Evangélikus templom


Harangtorony


Zalaszántó: 



Farkas Zsolt (körjegyzőség) 83/370-001

Rk. templom

Szeplőtelen Fogantatás Kápolnája

Szent Donát Kápolna

Sztúpa
A Kovácsi-hegy keleti oldalán Vindornyaszőlősről is könnyű túrával megközelíthetően Zalaszántón található Európa legnagyobb buddhista sztúpája, amit a Buddha ereklye és egy 11 m-es életfa köré emeltek. 1993-ban avatták fel,a ceremónián a Dalai Láma is részt vett. 2006-ban folyik a sztúpa felújítása. Gépkocsival megközelíthető.



Zalaszentgrót: 


Batthyány kastély
A Batthyány-kastély helyén álló egykori várra egy 1299-ből származó oklevél utal először. A török időkben heves támadásoknak volt kitéve a végvár, erre utal az is, hogy 80 év alatt öt alkalommal erősítették meg. Több mint 200 éven keresztül a Hagymásy család tartotta kézben a várat, s csak kihalásuk után – 1663-ban – került a Batthyány családhoz. A török kiűzése után a vár vesztett jelentőségéből, s fokozatosan tönkrement. 1767-ben Batthyány Imre bontatta le a fosztogatásokat is megélt várat és a helyén felépíttette a ma is álló kastélyt. A copf stílusú U-alakú téglaépület főhomlokzata a Zala folyóval párhuzamosan fut, a szárnyak végén egy-egy félkör alakú torony áll. Az egyemeletes épület északi szárnya alatt van a pince, az emeleten pedig az egykori lakószobák találhatók, ugyanitt középen helyezkedik el a nyugat felé néző díszterem is. A földszint szobáiban az egykori cselédség kapott helyet.
1800-as években a Batthyány család reneszánsz stílusú ajtókat szerelt fel és ugyanilyen stílusú bútorokkal rendezte be a kastélyt. A bútorok jelentős része ma is megtalálható az épületben.
A kastély keleti homlokzatán a következő latin felirat olvasható:
SIC eX annosIS sVrgVnt noVa teCta rVInIs haeC sI non pLaCent, faC Meliora, LICet
Magyarul: Így emelődnek a régi romok üde épületekké, ha nem tetszik az új, rakjál mást a helyébe.
A nagybetűk egyben római számokat is jelölnek - MCCCCCCLLLXIIIIIII -, melyek számértéke a kastély építési évszámára utal.
A kastély utolsó tulajdonosai a Károlyiak voltak, akik a hercegi koronás címert az épület nyugati homlokzatán helyezték el. A címeren a következő latin felirat olvasható:
FID ET VIRTUTE QVERE  Magyarul: Hittel és reménnyel szerezz hírnevet.
A háború után 1947. március 21-én a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium kezelésébe került a kastély, amely ezután általános iskolai tanulóotthon lett. 1950-ben értelmi fogyatékos gyerekek számára létrehozott általános iskola, óvoda és diákotthon kezdte meg működését, lakói ma is fogyatékos gyermekek. A kastély felújítását 1984-ben kezdték meg, a munkálatok négy évet vettek igénybe. Jelenleg a Zala Megyei Önkormányzat az épület fenntartója.
 

Evangélikus templom

 

Rk. Plébánia templom

 

Szentháromság szobor

 

Történelmi emlékmű
A Történelmi Emlékmű, amely a háborúkban elesett szentgróti áldozatoknak állít emléket, csodálatos környezetben, a Batthyány-kastély közelében, annak zöldövezetében található. A város vezetői és polgárai minden évben itt róják le tiszteletüket az 1848–49-es szabadságharc valamint 1956-os forradalom hősei előtt.
Az emlékművet Zalaszentgrót díszpolgárának, Molnár Lászlónak adományából állíttatta a város.
Romtorony
Zalaszentgrót polgárvárosának, Kisszentgrótnak hitéletét jól jellemezte, hogy valamikor három templom állott ott, ezekből azonban csak egy maradt meg az utókornak, az is hiányosan. Az egykoron kolostorral egybeépített templom eredetéről nem sokat tudunk, csak feltételezések léteznek, miszerint az a Templomosoké lehetett. Miután a török időkben védhetetlenné vált építményt elhagyták a szerzetesek, pusztulásnak indult. A leírások szerint azonban még az 1800-as évek végén is állt mind a két tornya, a falai és a boltozatok is, ekkor azonban gróf Batthyány Ferenc lebontatta, hogy abból az urasági majort megépítse. A polgárvárosiak kérésének eleget téve meghagyták az egyik tornyot, hogy haranglábként szolgálja az ott lakókat.

 
Kőhíd
Magyarország egyik legrégibb kőhídját 1854-ben építették. A hortobágyi hídhoz hasonlatos építmény négynyílásos, téglaboltozatos. Hossza 43 méter, szélessége 6,5 méter. 1975-ben, amikoris a közlekedést az újonnan megépített aszfaltos hídra terelték, úgy volt, lebontják a hidat. Ám az akkori lokálpatrióták, a műemlék megvédése végett egy igaz háborús történetet elevenítettek fel. A krónikákból ismert, hogy az 1945-ben felszabadítóként ünnepelt szovjetek Zalaszentgrót fontos ütközetét éppen a hídnál vívták a németekkel szemben. Az aláaknázott hidat mindenképpen meg kívánták védeni a szovjet csapatok, minek következtében a hídon elesett Haddam Hatamov. A lokálpatrióták tudták: ha a történetet – melynek igazolására még akkor élő szemtanúkat is sikerült felkutatni – leporolják, van esély a híd megmentésére. Így is lett, hiszen a pártállami időkben volt fogékonyság az effajta dolgokra. Az ünnepélyes ceremóniára – kvázi a híd keresztelőjére - még az egykori szovjet katona családja is hivatalos volt. Ezt követően egészen a rendszerváltásig a környéken Hatamov-hídként emlegették az építményt. A ’90-es évek elejétől rohamosan romlott az állapota, és sokáig félő volt, nem lesz mit megmentenie a híd tulajdonosának, az államnak. A 2000-ben kezdődött felújítási munkálatok végül eredményre vezettek, hiszen Zalaszentgrót egyik legfőbb szimbólumát sikerült megmenteni az összeomlástól, s 2001-ben azt átadni képletesen a járókelőknek. Képletesen, hiszen átkelésre csak azt követően lesz alkalmas a híd, amennyiben megépül a fából tervezett folytatás. Ez köti majd össze ténylegesen az aranyodi partszakasszal, melyet – funkciót adva a hídnak – nem csak a gyalogosok, a kerékpárosok is használhatnának.
 

Zalavég:


A középkori alapokra épített római katolikus templom műemlék jellegű, Szent György védelme alatt áll. A falu történetének vannak romantikus vonatkozásai is, a feljegyzések szerint itt élt a betyárvilág jellegzetes alakja Sobri Jóska és rokonsága.


Zalakanyar - © 2008 Minden jog fenntartva! - Lukovics Tamás | Webfejlesztés